36. Fejezet Üdv itthon…

Hee Pov.:

Az utóbbi időben nagyon sokat találkozok Daehyun-nal. Nagyon szeretem őt, ő is engem, remélem. A bátyjaimmal megtalálta az összhangot, tehát nem aggódok, hogy valamelyikkel ne lenne jóban. Ha már a bátyáimról van szó, mindenki normális, kivéve Jimin-t, ő állandóan elmegy itthonról, hogy Guk-ék háza körül ˝kémkedjen˝. Szerintem nem százas de ez csak az én véleményem.
Éppen a nappaliban ültem mikor meghallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódott, mivel nagyon kíváncsi voltam ezért felálltam és kimentem az előszobába. Meglepve néztem a bátyámra.

- Remélem, hogy nem ott voltál, ahol gondolom. – motyogtam.

- Attól függ, hogy mire gondolsz. – vigyorgott – Amúgy igen Guk-ék házánál voltam.

- Minek már megint?! Esküszöm, hogy pszichológust kapsz karácsonyra.

- Köszönöm. – vigyorogva túrt a hajába, mikor egy lila foltot láttam meg a kezén.

- Ezt mikor…? Vagy hogy…? – makogtam, ugyanis ez nagyon meglepett.

- Ja… - kezére nézett – Mina és a bájgúnárja romantikáztak… Ez nekem nem tetszett… - vigyorgott.

- Mi? Mina? Itthon? Most? Nem szólt… - meglepett hangnemem mindent elárult.

- Igen, Mina hazajött. Keresd meg… - morogva ment el mellettem egyenesen a szobájába.

- És nem szólt… - motyogtam magam elé.

- Igaz barátnő, mi? – hallottam meg a hangját újra.

- Lehet, hogy nem is tart már annak… - csalódottan mentem fel a szobámba. Könnyezni kezdtem ugyanis én Mina-ra úgy tekintek, mint a húgomra és nagyon szeretem. Az ágyamba dőltem és úgy könnyeztem tovább. Közel fél órán át könnyeztem mikor valaki bekopogott. – Szabad… - motyogtam, majd felültem és letöröltem a könnyeimet. Az ajtó kinyílt és Suga lépett rajta be.

- Minden rendben? – kérdezte miközben leült mellém.

- Persze… Minden… - motyogtam.

- Látom, hogy valami bánt. – közelebb ült és átölelt, amit viszonoztam.

- Mina hazajött és nem szólt. – suttogtam.

- Figyelj, lehet, hogy hirtelen kellett jönnie, és nem volt ideje felhívni senkit, vagy meglepetést akart, esetleg még az is lehet, hogy a stikkes bátyád mást látott. – próbált nyugtatni, miközben a hátamat simogatta.

- Lehet… - egy kicsit megnyugodtam.

- Biztos vagyok abban, hogy holnap át fog jönni, ne aggódj. Ugyan úgy szeret téged, mint Te őt. – mosolygott.

- Ha nem jön át akkor megcsikizlek… - kuncogva elengedtem.

- Állok elébe. – kuncogott.

- Jól van. – ásítottam.

- Feküdj le aludni. – mosolyogva a homlokomra puszilt és felállta az ágyamról.

- Jó éjszakát, bro… - mosolyogva feküdtem el. Nem is kellett sok, betakarózásom után szinte azonnal el is aludtam.

Mina Pov.:

Viszonylag hamar hazaértem, Yeol-ék házától. Mikor beléptem az ajtón Jungkook-ot láttam meg, ahogy a cipőjét vette le, mikor levette rám nézett és ledöbbent. Az arcát látva elkezdtem kuncogni.

- H-Húgi? – hangja is remegett, mintha szellemet látott volna.

- Bro? – kuncogtam, majd a következő pillanatban a nyakamba ugrott. Az ölelését nagy örömmel viszonoztam.

- Hát te? Hogy hogy itthon? Ilyen hamar? Milyen volt? Jól érezted magad? – sorolta egymás után a kérdéseit, még folytatta volna csak közbe szóltam.

- Sütike… Később minden kérdésedre válaszolok, de előtte Sehun-nak is szeretnék köszönni. – mosolyogva engedtük el egymást.

- Menj csak be a szobájába. Nem kell kopognod, most csak Yoona-val van. – mosolygott rám Guk a háttérből amire csak bólintottam.

- Azért kopogok, hátha valami érdekeset csinálnak. – kuncogtam, majd Sehun ajtajához sétáltam és mosolyogva kopogtam be. A ˝ Gyere! ˝ jelzésre beléptem boldogan, Sehun hangja vidámnak hallatszott. Ám mikor beléptem egy mosolyt láttam arcán, ami lassan ment át dühös tekintetbe. Sehun mellett egy mosolygó Yoona-t láttam, aki Sehun-t nézte.

- Hát te? – kicsit sem barátságos hangon szólt hozzám.

- Hazajöttem… - a mosoly lefagyott az arcomról.

- És? Mit kezdjek vele? – hangját hallva elgondolkoztam azon, hogy ő valóban a testvérem e. Eközben ő felállt az ágyáról és felém kezdett sétálni.

- Azt hittem örülni fogsz… - sóhajtottam mikor megfogta mind a két vállam.

- Csak tudd… Nem érdekel… Teljesen hidegen hagy az, hogy te hol vagy… - morgott velem, majd kilökött a szobájából, becsapta az ajtaját és kulcsra zárta azt.

- De… Én… - motyogtam, éreztem, hogy nem sok választ el a sírástól -  Mit tettem ellened? – suttogtam, mikor két kar megfogta a vállaimat, és maga felé fordított, majd megölelt. Ezeknek a karoknak a tulajdonosa Guk volt, az ölelést viszonoztam, majd éreztem, hogy a gát, ami a könnyeimet tartotta vissza, az összedől. Zokogni kezdtem.

- Nyugodj meg, húgi… - vigasztalt miközben a hátamat simogatta – Nem tettél semmit, csak amióta Yoon itt van, megváltozott. El akarta foglalni a szobád, miután elmentél, mert ott jobban elfértek volna. – magyarázta, hogy mik történtek a távollétem alatt.

- Ő nem a testvérem, ki lett cserélve… - zokogtam.

- Nyugodj meg… Ha Yoona elmegy vásárolni akkor visszajön az igazi énje. – suttogott.

- Nekem nem egy alkalmi ˝normális Sehun˝ kell… Nekem a régi testvérem kell, nem ő, aki… Ah… hagyjuk… - könnyezve elengedtem és felfutottam a szobámba. Nekem a régi Sehun kell, nem pedig az, aki morog, dühös és kilök a szobájából. Azonnal ledőltem az ágyamba és magamra húztam a takarómat.

„Mit tettem ellene? Miért tette ezt velem? Ha kell nekiadom a szobámat, de ne csinálja ezt velem. Azt gondoltam örülni fog annak, hogy hazajöttem, hiszen mindig ő volt mellettem… De látom, hogy megint tévedtem.”

Ezen pörgött az agyam sokáig, majd leragadtak a szemeim és elaludtam.

~ Reggel ~

Az éjszaka kipihentem magamat, igaz, kicsit el is aludtam, ugyanis a telefonom csörgésére ébredtem 10 óra 10 perckor. Yeol hívott, ezáltal felébresztett. Amint felébredtem és felfogtam, hogy mennyi az idő, kipattantam az ágyból. Kifutottam a szobámból egészen le a lépcsőn, ahol a rajtam lévő köntöst bekötöttem, majd felvettem egy papucsot és kiszaladtam a kapu elé. Nagyon hideg volt, de nem érdekelt. Yeol, mikor meglátott kiszállt az autóból, majd elé sétáltam.

- Meg fogsz fázni! – kuncogott – De a látványt élvezem.

- Bolond… - kuncogtam – Bejössz amíg átöltözök? Ne fagyoskodj kinn az autóban.

- Bemehetek, ha nem zavarok. – mosolyogva ölelt meg.

- Ne haragudj, de nem ébresztett a telefonom… - mosolyogva bújtam ölelésébe.

- Rád pont nem tudok haragudni. – kuncogott, majd az ölébe emelt és bevitt a házba. Nyakába kapaszkodtam, majd a házban letett és rá néztem.

- Feljössz a szobámba? – mosolyogva fogtam meg a kezét és elkezdtem a lépcső felé húzni, mikor Sehun kilépett a szobájából, szánalommal bíró pillantást vetett ránk majd elment a konyhába előttem, de úgy, hogy éppen, hogy csak nem lökött fel. – Elárulhatnád, hogy mikor leszel újra a régi? – utána szóltam, mivel z a viselkedése már idegesített.

- Ha elköltözöl! – konyhából kiabált, de az egész házban lehetett hallani.

- Sehun! Most fejezd be! Igaza van Mina-nak… - állt a védelmemre Guk, aki a nappali ajtajából fegyelmezte Sehun-t.

- Felmegyek átöltözni… - suttogtam, majd bánatosan felmentem a szobámba. Yeol utánam sietett. Bejött utánam a szobámba, én a bőröndömből vettem elő magamnak ruhákat, majd össze is zártam azt. Yeol leguggolt mellém és átölelt, amit viszonoztam.

- Öltözz és menjünk, miután megnyugodtál. – hátamat simogatta. „Csak, hogy Sehun megnyugodjon, este már nem itt leszek… Legalább Guk-ékkal legyen normális, ha már velem nem az.”

- Én nyugodt vagyok. – suttogtam, majd elengedtem – Csak csalódtam benne… A szobám miatt csinálja, mivel miután elmentünk el akarta foglalni, de Guk nem engedte. Ma boldogságot okozok neki, nekiadom a szobámat, és elmegyek valami szállodába… -suttogtam.

- Vagy hozzám. – mosolyogva nézett rám.

- Azt nem… Nem szeretnék nyűg lenni. – magyaráztam el neki.

- Miért lennél nyűg? Az elmúlt 3 hónapban is együtt aludtunk, éltünk. – erősködött.

- Azért éltünk együtt, mert nem volt más választásunk. – suttogtam.

- Az együtt alvást mi választottuk. Ott lett volna a másik szoba, de nem használtuk ki, mivel együtt jobbnak éreztük. Szerintem nyugodtabban tudnék aludni itthon is ha mellettem lennél és tudnék rád vigyázni. Jobban érezném magam… Kérlek, ne hotelbe menj, hanem hozzám gyere. – mosolyogva próbált rábeszélni. Szavait hallva, éreztem, hogy tényleg azt akarja, hogy hozzá menjek.

- Komolyan így gondolod? – rá néztem, majd felálltam a földről a ruháimmal a kezemben.

- Igen. – mosolyogva állt fel utánam.

- Akkor majd még visszatérünk rá, de most elmegyek átöltözni. – mosolyogtam majd egy puszit nyomtam az arcára és a szobámból a fürdőbe mentem, ahol lezuhanyoztam, felöltöztem és egy halvány sminket tettem magamra. Amint végeztem, visszamentem a szobámba és Yeol-ra néztem. – Így jó vagyok? – mosolyogva kérdeztem.

- Tökéletes. – mosolyogva mért végig.

- És ezzel a kabáttal? – felvettem a kabátomat, meg a csizmámat és ismételten megfordultam.

- Mindenhogyan tökéletes vagy. – mosolyogva vette fel ő is a kabátját – Mehetünk?

- Igen csak leviszem a bőröndömet az ajtó elé, és majd visszajövök érte este. Odaadom Sehun-nak a szobám kulcsát, hogy már ma be tudjon rendezkedni. Végül is örülök, hogy tegnap nem kezdtem el kipakolni. – kuncogtam.

- Jó helyed lesz velem. – mosolyogva megpuszilta a homlokom, majd felemelte a bőröndöket és elindult velük lefele. Kissé keserves mosollyal vettem ki a záramból a kulcsot, majd kimentem a szobámból és bezártam az ajtót. Lementem a lépcsőn egyenesen a nappaliba, ahol Yoona, Sehun és Guk ült.

- Mindenkinek szép reggelt. – mosolyogva mentem az asztalhoz – Úgy gondolom, hogy ha már velem nem… - Sehun-ra néztem -, de legalább a többiekkel legyél normális… - mosolyogtam, hadd egye a penész, majd az asztalra dobtam a fém kulcsot, ami a fához érve nagyot koppant. – Így mindenkinek jobb lesz, és netalántán visszatérne a régi Sehun, akkor felhívhatsz, de addig nem szeretnék veled beszélni. – végig néztem rajtuk, Yoona valamennyire győzelemittas mosollyal nézett engem, Guk a fejét fogta, Sehun pedig döbbenten meredt rám. – További szép napot. – mosolyogva meghajoltam majd elindultam kifelé a nappaliból.

- Látod, hogy mit csináltál?! – Sehun-ra mordult Guk.

- Guk, hagyd. Majd rájön, hogy a szavainak súlya van. Kár, hogy rá számítottam mindig leginkább. – motyogtam, majd kimentem a lakásból, ugyanis Yeol már kinn várt rám. Mosolyogva szálltam be az autóba, majd felé fordultam.

- Mehetünk? – mosolyogva fordult felém.

- Let’s go! – kuncogtam, majd ajkaira nyomtam egy gyors puszit, és már indultunk is.
Az utunk egyenesen a kávézóba vitt minket, beparkolás után boldogan, kézen fogva sétáltunk be a kis épületbe. Mikor beléptünk, a levegő megfagyott, mindenki elmosolyodott. Mindenki befejezte azt, amit addig csinált, majd hozzánk sietett és a nyakunkba ugrottak.

- El sem hiszem! – mosolyogva hallottam az ismerős hangokat.

- A család ismételten együtt van. – mosolygott Yeol.

- Mennyire hiányoztatok. – mosolyogtam.

- Ti sokkal jobban. – mosolygott Gina.

- Azt elhisszük. – kuncogott egosan Yeol.

- Látom, hogy Mina-nak nem sikerült megnevelnie… - kuncogott egy mély hangú férfi, mindenki félre állt és megláttuk a főnökünket.

- Apa! – mosolyogva ugrott édesapja nyakába Yeol. – Mina, túlságosan jó szívű hozzám, nem tud megnevelni. – kuncogva nézett rám.

- Na, majd én. – kuncogott Bon-Hwa is.

- Megnevelem én, csak mondja meg, hogy hogyan. – kuncogtam, majd a főnök engem is megölelt. Komolyan mondom, hogy olyan mintha a második apukám lenne. Az ölelését viszonoztam, majd nem sokkal később el is engedtük egymást.

- Majd megbeszéljük négy szem közt. – kuncogott – Na, de váltsuk komolyra a szót. – fegyelmező hangjára mindenki lenyugodott. – Mivel ti most értetek haza nem régen, ezért nektek van 3 nap szabadságotok.

- Amit munkával tölthetünk el? – kuncogott Yeol.

- Akkor Mina kap szabadnapot te meg már ma beállsz. – viccelődve vágott vissza fiának.

- Én a helyedben befognám. – kisebb kacagással álltam Yeol mellé, aki mosolyogva nézett le rám csillogó szemekkel.

- Értem, hogy mi folyik itt, fiam. – kuncogott a főnök.

- Szerintem beteg. – nevetett Gina.

- Elkaptam a szerelem kórt. – fülig érő mosollyal fordult apukája felé, aki büszkén elmosolyodott.

- Gratulálok. – mosolygott még mindig – Na, de munkára. – utasított mindenkit, majd mindenki elment dolgozni.

- Gina! 2 vaníliás kávét szeretnék elvitelre. – nézett az említettre Yeol.

- Máris. – mosolyogva készítette el a kávékat Gina, majd átadta nekünk.

- Köszönjük. – egy emberként mondtuk, majd integettünk mindenkinek és elmentünk.

35. Fejezet Az öröm

Mina Pov.:

Megkönnyebbülten néztem a kezemben lévő negatív tesztcsíkra, mikor megláttam, elmosolyodtam. Felnéztem Yeol-ra, de ő nem volt boldog, hanem szomorúvá vált.

- Yeol, mi a baj? – óvatosan kérdeztem.

- Azt hittem, hogy pozitív lesz… - suttogott.

- Ha pozitív lett volna, akkor már most haza kellene mennem, és téged itt kellene hagynom. – vígasztaltam.

- Igazad van, jobb most így… - megölelt, amit mosolyogva viszonoztam.

„Mikor megláttam, hogy a teszt negatív, egy nagy kő esett le a szívemről, de lehet, hogy már szikla volt. Egyrészt sajnálom, hogy Yeol elszomorodott, de másrészt nem bánom. Örülök neki, csak más reakcióra számítottam, azt hittem, hogy ő is örülni fog.”

- Gyere, hívjuk vissza Gina-t. – mosolyogva nézett rám, válaszul csak bólintottam, mivel nem jutottam szóhoz. Megfogta a csuklómat, majd behúzott a szobába. Leültem az ágyra, míg ő elővette a laptopot, s bekapcsolta azt. Leült mellém, majd elkezdte hívni Gina-t, mikor felvette éppen vigyorogva, boldogan telefonált. Ujjával mutatta, hogy ˝egy pillanat˝. Yeol és én mosolyogva néztük, hogy milyen boldog, mikor letette, nagy mosollyal nézett ránk.

- Mi történt? – mosolyogva kérdeztem.

- Majd később visszatérünk rá. – mosolygott – A teszt eredménye?

- Negatív lett… - szomorkásabb hangnemmel mondta Yeol.

- Nem baj. Majd legközelebb. – még mindig mosolygott.

- Áruld már el, hogy mi ez a nagy boldogság! – már Yeol-t is nagyon érdekelte a dolog.

- Hol vannak a telefonjaitok? – mosolyogva kérdezte, amit még mindig nem értettünk.

- Itt vannak. – egyszerre válaszoltunk miközben kivettük a készülékeket a zsebünkből. Gina nem szólt semmit csak mosolyogva figyelt minket. Értetlenül néztünk egymásra Yeol-lal, mikor az ő telefonja csörögni kezdett.

- Hangosítsd ki! – utasította Yeol-t, Gina. Yeol felvette a telefont, majd kihangosította azt.

- Park ChanYeol és Jeong Mina. Miben segíthetünk? – Angolul kezdte mondani.

- Park Bon-Hwa vagyok és érdeklődni szeretnék. – mikor meghallottuk Yeol apukájának a hangját, elmosolyodtunk.

- Miről szeretnél érdeklődni, apu? – mosolygott, miközben a beszélgetés átment koreai nyelvbe.

- Mennyi idő alatt pakoltok össze és mentek ki a reptérre? – el sem hittük, hogy mit kérdezett.

- Maximum másfél óra. – hírtelen rávágtam egy időt.

- Jól van. Akkor pakoljatok és 2 óra múlva indul a gépetek haza. – éreztük a hangján, hogy mosolyog.

- Köszönjük! – ujjongtunk. Gina csak kacagott a reakcióinkon.

- Akkor a jegyeket le is foglaltam. Jó utat! Hagylak titeket pakolni. Siessetek. Sziasztok. – mondta, majd a telefont le is tette.

- Én is hagylak titeket. Pakoljatok és siessetek. A reptérre én megyek értetek. Ott találkozunk. Sziasztok! – mosolygott Gina, majd a hívást megszakította. Yeol-lal egymásra néztünk, majd egy pillanat alatt felpattantunk az ágyról, és elkezdtünk ˝pakolni˝, ami abból állt, hogy minden cuccunkat, teljesen mindegy kié volt, bele dobtuk az egyik bőröndbe. Nagyon boldogok voltunk, hogy nem kell több időt itt töltenünk Londonban. Minden holminkat összepakoltuk egyetlen óra alatt.

- Akkor mehetünk a reptérre? - mosolyogva kérdeztem, ez a boldogság egyszerűen elrejthetetlen volt.

- Induljunk. – mosolyogva felelt a kérdésemre, rajta is látszott, hogy nagyon boldog volt. Egy puszit nyomott az ajkaimra, majd azonnal felvettem a cipőmet, ő pedig követte a példámat. Még egyszer utoljára körül néztünk a lakosztályban, nehogy ott hagyjunk valamit, majd lementünk a recepcióra, s kijelentkeztünk a hotelből. Nagy örömmel léptünk ki az épületből, majd az utcán írtam egy üzenetet a bátyámnak, de nem szóltam neki arról, hogy ma megyek haza. Had legyen meglepetés. Fogtunk egy taxit, amibe beültünk és a reptérre kérettük magunkat, ahova 20 perc alatt értünk oda. Mivel már csak 25 percünk volt (vagy még annyi sem) mindenre, ezért egy jegy automatából váltottuk ki a repjegyeket, majd ellenőrző kaputól ellenőrző kapuig csak futottunk a csomagokkal. Mivel a bátyám nem tud, arról, hogy hazamegyünk, ezért nem is írtam neki több üzenetet.
Pont akkor értünk a beszállókapukhoz mikor a hangosbemondón egy női hang szólalt meg:

„Megkérjük kedves utasainkat, hogy kezdjék meg a Londonból Szöulba tartó járatba való beszálást! Köszönjük szépen!”

Amilyen gyorsan csak tudtunk, felszálltunk a repülőgépre és helyet foglaltunk azokra az ülésekre, melyek a jegyeinkre voltak írva.

- Csupán 3 hónapot kellett itt eltöltenünk. Kibírtuk! – örvendeztem.

- Végre mehetünk haza. – fáradtan, mégis mosolyogva nézett rám.

- Aludj, mire hazaérünk, addigra legyen egy kis energiád. – tanácsoltam.

- Szombat van? – kérdőn nézett rám.

- Igen. Miért? – nem értettem a kérdése okát.

- Apánál kell aludnom. – motyogta.

- Miért? – érdeklődtem, majd a repülő megkezdte a felszállást.

- Szombaton esténként, otthon mindig buli van. Ilyenkor mindig apámnál alszok. – magyarázta.

- Szeretsz ott lenni? – mosolyogva kérdeztem.

- Igen. Ott legalább nem zaklat egyetlen lakótárs sem. – elmosolyogta magát.

- Jól van. Aludj, látom, hogy álmos vagy. – mosolyogva fogtam meg a kezét.

- Te is aludj. – megsimogatta az arcomat – Otthon, majd beszélünk. – mosolygott, majd az ajkaimra nyomott egy puszit és hátradőlt a székében és elaludt, én követtem a példáját, és én is elaludtam.

~ Koreában ~

A több órás repülő út/alvás után kipihenve szálltunk le a gépről. Ez volt életünk legszebb napja. Amint beértünk a biztonsági kapukhoz, átmentünk rajtuk és kimentünk az előtérbe, ahol Gina várt minket. Mi nem láttuk őt, de ő minket igen. Amint meglátott odaszaladt hozzánk, és mind a kettőnket egyszerre megölelt.

- Srácok! – örvendezett – Végre itthon vagytok!  - ujjongott.

- Igen! – mosolyogtunk, majd elengedett minket.

- Minden rendben van veletek? – mosolyogva kérdezte.

- Igen. De mennyi az idő? – Yeol kérdezte, de már én is meg szerettem volna kérdezni.

- Most… - az órájára nézett – este 10 óra van.

- Bátyáim még nem alszanak… Meglepetés lesz, hogy itthon vagyunk… - mosolyogtam.

- Szerintem akkor menjünk is. – mosolygott Gina.

- Menjünk. – mosolyogva karolta át a vállamat Yeol, majd elindultunk Gina autójához. – Ülsz előre? – suttogta a fülembe.

- Nem. Ülj csak. – mosolyogva válaszoltam.

- Jól van, ahogy akarod. – ajkaimra puszilt, majd elengedett és kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Beültem, majd ő is beült előre, Gina-val együtt.

- És milyen volt ez a 3 hónap? – mosolyogva kérdezte Gina.

- Szörnyű… - egyszerre mondtuk ki ugyan azt a szót Yeol-lal.

- Elhiszem. Akkor most boldogok vagytok… - mosolygott, majd elindultunk.

- Még szép, hogy. – kuncogott Yeol – De ott is ketten voltunk és egymásra számítottunk. Átvészeltük ezt az időt… - mosolyogva nyúlt hátra és megfogta a kezem. Így utaztunk tovább, egészen az otthonomig.

- Köszönöm Gina, hogy haza hoztál. – mosolyogtam.

- Ne köszönd! Ez alap. – mosolyogva nézett rám – Holnap találkozunk. – mosolygott, mire bólintottam és Yeol-lal együtt kiszálltam az autóból.

- Melyik csomagot szeretnéd vinni? – kuncogva kérdezte.

- Nem mindegy? Mind a kettőnk ruhájából van mind a kettőben. – kuncogtam, majd Yeol kivette a csomagtartóból az én bőröndömet. – Kimosom, majd este a cuccaid aztán holnap, odaadom neked.

- Este aludj, és ne moss, kérlek szépen. – átkarolta a derekamat – Energiát kell gyűjtened holnapra. – mosolyogva nézett a szemeimbe.

- Miért? Mi lesz holnap? – kuncogva kérdeztem.

- Hmm… Mi legyen? Mit szólnál, ha ennek a folytatása lenne? – csábos mosolyával elvarázsolt, majd megcsókolt, én hezitálás nélkül viszonoztam, s átkaroltam a nyakát. Ez rövid ideig volt így, ugyanis valaki elszakította tőlem. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy mi történt, de, mikor észhez tértem Yeol-ra néztem, akinek a pólója nyakát Jimin fogta.

- Ha még egyszer hozzá nyúlsz! – morogta Jimin.

- Mi lesz? Csak nem megfenyegetsz még egyszer? – ugyan olyan hangnemmel morgott vissza Yeol.

- Nem… Akkor ez lesz csak erősebben… - morgott, majd csak annyit vettem észre, hogy Jimin orrba vágja Yeol-t, aki egyből a fájó területre fogott és fájlalta.

- Jézusom! – megijedtem, majd hátrébb löktem Jimin-t és Yeol-hoz hajoltam – Yeol, jól vagy? – ijedtemben nem tudtam felmérni a helyzet súlyosságát, csak akkor vettem észre, hogy nagy a baj, mikor Yeol kezéről, amivel fogta az orrát, vércseppek cseppentek le – Te ennyire sík agyú vagy?!  - Jimin felé fordultam.

- Figyelmeztettelek… - morgott Yeol-ra.

- Húzz el! – morogtam. Mire megfordult és elment, ezután visszahajoltam Yeol-hoz – Gyere be. Lekezelem. – mosolyt próbáltam az arcomra húzni, de nem sikerült. Yeol felegyenesedett, majd bólintott. Kiszedtem az ő csomagját is az autóból, s az első ablakhoz léptem.

- Mi történt? – kíváncsian kérdezte Gina.

- Mindegy. Yeol elmondja, ha szeretné. Majd haza viszem én. Menj pihenni. – motyogtam, mire Gina csak bólintott, majd felhúzta az ablakot és gyorsan elhajtott. – Menjünk be. – Yeol-ra néztem, aki felegyenesedett és maga elé engedett, húztam az ő bőröndjét is, majd bementünk a lakásba. Szerencsére nem volt zárva, ezért nem kellett szerencsétlenkednem a kulcsokkal. Letettem a bőröndöket, és a bátyáimnak inkább nem is szóltam még. – Ülj le a konyhában, kérlek. – mutattam az említett helyiség felé, mire ő elindult. Összeszedtem a gondolataimat, majd én is utána mentem. – Nagyon fáj? – aggódva néztem rá.

- Kibírom… - motyogta, majd egy zsebkendőt adtam a kezébe.

- Csak ne döntsd hátra a fejed, az csak ront a helyzeten. – magyaráztam, mire megint csak bólintott. Mellé tettem még egy jó pár zsebkendőt. Majd valaki megállt a konyhaajtóban.

- A bátyádnak luxus szólni, ha hazajössz? – kuncogva nézett rám Guk, majd mellém sétált és átölelt, amit viszonoztam. –Hiányoztál húgi! – suttogta, majd elengedtük egymást, és Yeol-ra nézett – Mi történt? – felváltva nézett ránk.

- Jimin-nek elgurult a gyógyszere. – motyogtam.

- Megint? Mióta elmentél az óta ilyen stikkes… - sóhajtott.

- Nem tudok mit tenni ellene, majd kerüljük. – motyogtam – Elállt a vérzés? – Yeol-ra néztem.

- Valamennyire. – motyogta.

- Fertőtlenítsed le, aztán reméljük, hogy nem dagad fel. – mondta Guk miközben a kezembe adta a Betadine-t.

- Jólvan. – mosolyogtam majd úgy tettem, ahogy mondta. – Sehun és Kook? – kérdeztem, mikor végeztem.

- Sehun a szobájában van Yoona-val. Kook meg valami házibuliban van. – mosolygott Guk.

- Köszönöm. – mosolygott rám Yeol.

- Jól van. – Guk-ra néztem mosolyogva – Szívesen. – majd Yeol-ra néztem.

- Szóljak Sehun-nak? – az ajtónak támaszkodott Guk.

- Nem kell. Majd bemegyek hozzá. – mosolyogtam – Akkor tényleg apukádnál töltöd az éjszakát? – Yeol felé fordultam.

- Haza megyek. Nem akarom, hogy apu elkezdjen faggatózni. – magyarázta.

- Okay. Akkor, ha menni szeretnél, akkor szólj és mehetünk. – mosolyogtam rá.

- Nem szeretnék több ideig zavarni… Köszönöm, hogy lekezelted az orrom. Ne fáradj azzal, hogy engem szállítgatsz, hívok egy taxit. – halvány mosollyal mondta. Valamiért úgy éreztem, hogy Jimin fenyegetése nála elérte a hatását.

- Yeol… Hazaviszlek… - rá mosolyogtam, válaszul csak bólintott.

- Siess haza húgi. Várlak. – mosolygott Guk majd a homlokomra nyomott egy puszit, és bement a nappaliba. Yeol felállt, majd kimentünk a garázsba, s beültünk az autóba. Nem indultunk el, mert egy kérdés furdalta a lelkem.

- Ugye nem kezdtél el félni Jimin-től? – kiszaladt belőlem ez a kérdés, de nem is bánom.

- Mi? – rám nézett.

- Jól hallottad. – sóhajtottam.

- Mina, nézz rám. – döbbent volt a hangja, majd ránéztem – Engem nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá, és nem is fog. Azt tesz, amit akar, én ugyan úgy foglak szeretni. – mosolygott, majd megcsókolt, nyugodtan viszonoztam.

- Örömmel hallom. – elmosolyogtam magam – Akkor induljunk. – mosolyogtam majd elölre fordultam. Kiálltam a garázsból és elhajtottam otthonról. Megnyugtatott, hogy Yeol nem ijedt meg, és sajnálom, hogy ő itta meg a levét Jimin haragjának. Az út némán telt, mikor megálltam a házuk előtt, felém fordult.

- Holnap, bemenjünk meglepni a munkatársakat? – mosolyogva kérdezte.

- Menjünk. – mosolyogtam.

- Akkor 10 órára a házatok előtt leszek. – mondta majd egy puszit lehelt az ajkaimra – Köszönöm, hogy hazahoztál. Jövök, neked egyel. – kuncogta.

- Dehogy jössz. Csak menj haza, pihenj le és vigyázz magadra. – homlokomat az övének döntöttem, s úgy néztem a szemébe.

- Menj haza és pihenj, és te is vigyázz magadra. Szia, Életem… - mosolygott, majd kiszállt az autóból és bement, miután integetett. Én elhajtottam, s zenét kapcsoltam.

ChanYeol Pov.:

Mikor Jimin megütött az nagyon fájt, de mikor Mina lekezelte ez a fájdalom elmúlt. Én teljesen komolynak tartom a szándékaimat, és még Jimin sem érdekel. Ezek az én érzéseim és senki nem szólhat abba bele, hogy kivel vagyok együtt. Ennyi magánéletet megengedhetek magamnak.
Mikor kiszálltam az autóból integettem Mina-nak, és bementem a kapun. Már ott hallatszott a zene bömbölése, és már ott zavart. Beléptem a lakásba, de senki nem törődött velem, úgy gondoltam, hogy mivel ez az én házam, ezért én döntöm el, hogy itt buli lesz e vagy sem. Bementem a nappaliba majd a hangfalhoz léptem, amit abban a pillanatban kikapcsoltam, erre mindenki rám nézett.

- Na, most mindenki felveszi a kabátkáját, a cipőcskéjét és hazamegy vagy bánom is én! Az a lényeg, hogy elmegy innen! – kiabáltam, hogy mindenki meghallja.

- Kapcsold vissza a zenét! – hallottam meg egy női hangot.

- Nem kapcsolom vissza, mert aludni szeretnék. – morogtam majd a következő pillanatban a hang gazdája állt előttem. Kicsit nagyon kihívó öltözete elkerülte figyelmem.

- És ha azt mondom, hogy lenyomunk egy menetet? – pólóm alá nyúlt, amitől még idegesebb lettem. Megfogtam a kezét, kihúztam a pólóm alól és hátrébb léptem.

- Barátnőm van, és szeretem. – morogtam a lánynak – Most! Mindenki elhúz innen a francba! Aki itt lakik az is választhat! Vagy elmegy, és máshol folytatja a szórakozást vagy bemegy a szobájába és kussban marad! – kiabáltam, majd annyit vettem észre, hogy elkezd oszlani a tömeg és mindenki elmegy, kivéve az előttem álló lány.

- Biztosan jobb vagyok az ágyban, mint a kis barátosnéd. Csak egyetlen menet. Senki nem fog róla tudni… - mosolyogva jött közelebb, én csak hátráltam.

- Takarodj el! Szeretem a barátnőmet, és semmilyen egy éjszakás kalandért nem adnám fel a kapcsolatunkat. – morogtam, majd megfogtam a lány csuklóját és kipenderítettem a házból. Az összes lakótársam elment, tehát egyedül voltam a lakásban. Nem is gondoltam másra csak az alvásra ezért bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Még utolsó energiámmal írtam egy SMS-t Mina-nak.

„Jó éjszakát, Szerelmem!”

Az elküldés után el is aludtam.

34. Fejezet Terhesség?!

YoonGi Pov.:

Mosolyogva értem haza edzésről, ennek lehet, hogy az az oka, amit a parkban láttam. Hee-t nagyon rég láttam randizni, bárkivel is. Ezért boldog vagyok. Mivel ez a Daehyun az osztálytársam, ezért szemmel tudom tartani, hogy nem tervez e valami rosszat. Nem bánom… legyenek boldogok.
Amint beléptem az ajtón, ledobtam a cuccaim és a nappaliba mentem, ahol a testvéreim ültek.

- Mi ez a nagy mosoly, Hyung? – kérdezte Jimin, persze fapofával.

- Nagyon jó dolgot láttam, miközben jöttem haza az edzésről… - mosolyogtam.

- Mit láttál? – kíváncsiság tükröződött Tae szemében.

- Hee-t, aki éppen randizott. – a mosolyom letörölhetetlen volt miközben erről beszéltünk.

- Jót tett neki, hogy Mina kivitte a lakásból. – mosolygott Tae.

- Ki ne ejtsd ezt a nevet többé! – egyből ráförmedt Jimin Tae-ra.

- Miért is ne? – motyogott Tae.

- Mert én azt mondtam! – morgott Jimin.

- És, ki vagy te itt? – Tae nyugodt hangjából arra következtettem, hogy idegesíteni szeretné Jimin-t, hogy észrevegye magát. Jimin erre a kérdésre nem tudott válasz adni, helyette inkább felállt és bement a szobájába.

- Elintézted. Egyetlen mondattal… - meglepve néztem rá.

- Tudom, hogy mi az, amire nem tud válaszolni. De, ha ezt a baromságot továbbra is csinálni fogja, akkor nem fogok vele egy levegőt szívni. Én ezt nem fogom eltűrni, hogy éjjel nappal hisztizik, mert valami olyat mondunk, ami Mina-ra emlékezteti. Sőt, ha Mina hazajön át is fog jönni és nem fog érdekelni, hogy a ˝nagyságos úr˝ mit fog hozzá szólni. – nyugodtan mondta a véleményét. Felnézek Tae-ra mert neki birka türelme van, nem tudom, hogy kitől örökölte, de becsülöm.

- Igazad van. – mosolyogva néztem rá.

- Na, látod. – mosolygott – Na, mindegy én elmegyek aludni. Hee úgyis csak későn jön, ezért én elmegyek aludni. Nézz TV-t vagy menj aludni. Majd reggel beszélünk. Jó éjt. – mosolygott, majd felállt a kanapéról és bement a szobájába. Mivel én nem voltam igazán álmos, ezért elkezdtem TV- nézni, de nem sokáig néztem, mert körülbelül fél óra múlva elaludtam a kanapén ülve. Nem voltam álmos, de lehet, hogy mégis. Lehet, hogy nem is az edzés, hanem az itthoni dolgok fárasztottak ki, Jimin-nel az élen.

Mina Pov.:

Éjjel volt, már vagy 5 órája feküdtem Yeol ölelésében. Aludni nem tudtam, hiszen a gondolataim az új munkahely körül forgott, egyszerűen nem érzem ott jól magam. Alig várom, hogy elteljen ez az 1 év.
Nem tudtam már mit kezdeni magammal, ezért halkan megszólaltam.

- Yeol? – suttogtam. Igazából válaszra nem számítottam.

- Hmm? – meglepődtem, mikor meghallottam a hangját.

- Alszol? – még mindig suttogtam.

- Igen. – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Akkor jó. – suttogtam, majd felé fordultam.

- Miért nem alszol? – résnyire nyitotta szemét.

- Nem tudok… – sóhajtottam.

- Kifárasszalak? – kuncogta.

- Inkább iszok egy kis meleg tejet. – mosolyogtam.

- Ebből most azt vettem le, hogy nem élvezted. – motyogta.

- Én… Ezt nem mondtam… - éreztem, hogy az erős pír elkapja az arcom.

- Pedig úgy hallottam, hogy ezt mondtad. – hergelt.

- Ne idegesíts, mert…- nem tudtam befejezni, mert semmi fenyegető szöveg nem jutott eszembe.

- Mert átmész és alszol a vizes ágyadban? – mosolygott.

- Nem… Hanem… - nem beszéltem tovább inkább az ajkaira nyomtam egy puszit. Kapott az alkalmon és a puszit csókká mélyítette, tettét viszonoztam, ezért fölém fordult. –Mennyi energia van benned? – feltettem eme költői kérdést két csók közt.

- El sem tudod képzelni. – egy kacér mosolyhúzódott arcára, majd folytatta a csókot. Szépen lassan értük el azt a szintet, mikor már mind a ketten feltétel nélkül kívántuk egymást. S az az éjjel sem okozott csalódást egyikünknek sem.

~ 3 hónap múlva ~

Gina-val beszélgettünk éppen Skype-on, szabad napunk volt, amit egyikünk sem bánt. A munkatársak, még mindig megkülönböztetnek minket származásunk miatt, persze mindezt a főnök háta mögött, miért nem lepődők meg? Mindegy is. A testvéreimmel, és Hee-ékkel minden nap SMS-ben beszélünk, hétvégén pedig velük is Skype-on keresztülbeszélgetek.
Yeol hajszíne még mindig piros, de én inkább visszamentem barnába. Yeol-lal a kapcsolatunk elmélyült. Skype-olás közben az ujjaink össze voltak kulcsolva. Újra rám talált a szerelem, egyszerűen nem tudom, mi lenne velem nélküle. Nem is igazán használjuk egyszerre a két szobát, elvagyunk mi egyszerre egyben. Nem bánom az együtt töltött éjszakáinkat.

- El sem hiszitek, hogy milyen bénák. Uh… Legszívesebben hazaküldeném őket. – sóhajtott Gina.

- Figyelj, 3 hónap eltelt már. már csak 9 hónap van. – mosolyogta bíztatóan Yeol.

- Ennyi idő alatt ki tudnék hordani egy gyereket. – mosolygott Gina. A baba és a 9 hónap hallatán lesápadtam, ugyanis…

- Mina! Jól vagy? – Yeol és Gina egyszerre kérdezte meg ezt, hirtelen feleszméltem, majd felváltva néztem rájuk.

- P-persze. – mosolyt erőltettem arcomra, és Gina-ra néztem.

- Ezt nem hiszem el. – hitetlenkedett Gina.

- Yeol, megkérhetlek, hogy csinálj nekem egy kis teát? – az említettre néztem. Nem szerettem volna, ha ő tudna arról, hogy mi mit beszélünk.

- Persze. – megértően mosolygott majd a homlokomra nyomott egy puszit, és kiment a szobából.

- Na, mondd el, kérlek! – kíváncsi hanggal kérlelt Gina.

- 3 hete késik a menzeszem. – suttogtam, s könnybe lábadt a szemem.

- Jaj, ne sírj! Nyugodj meg! Tesztet csináltál már? – nyugtatott és faggatózott.

- Nem mertem még. Elmondani sem mertem még neki. Nem tudom, hogy mit mondana, mi lenne a reakciója? Félek… - nyeltem, hogy a könnyeimet visszatartsam és megnyugodjak.

- Figyelj, szerintem előbb mondd el neki. Hidd el, hogy nem fog érte harapni. Ha összejött, akkor biztos vagyok benne, hogy örülni fog. – bíztatott.

- Én nem szeretném, ha most jönne össze. Akkor még most haza kellene utaznom nélküle. Fiatal is vagyok. 17 évesen nem szeretnék még gyereket vállalni. Még teljesen ráérek. – suttogtam, s Yeol belépett a szobába.

- Én azt tanácsolom, hogy mondd el Yeol-nak. Nem fog harapni, ismerem. Segítene… - mosolygott Gina, mit sem sejtve arról, hogy ezt a mondatot Yeol tisztán hallotta.

- Mit kell nekem elmondani? – kérdezte Yeol miközben letette a teát az éjjeliszekrényre. Gina és én egyszerre fogtuk meg a fejünk.

- Ne haragudj, Mina… - hajtotta le fejét Gina.

- Nem baj… Már legalább mindenképpen el kell neki mondanom. – sóhajtottam.

- Valaki elkezdene mesélni? – értetlen tekintettel ült le mellém és rám, majd Gina-ra nézett.

- Figyeljetek, beszéljétek meg a dolgaitokat. Utána visszahívhattok. Viszont most hagylak titeket. Sziasztok. – bűnbánóan mosolygott Gina, majd megszakította a vonalat. Yeol ebben a pillanatban lecsukta a laptop tetejét és eltette azt. Miután eltette mellém ült és megfogta a kezem.

- Valami baj van? – lágy hangon kérdezte.

- Előbb had kérdezzem meg, hogy mi van köztünk? Barátság extrákkal vagy érzel is irántam valamit? – féltem a választól, ugyanis én már teljesen belezúgtam. Éreztem, ha nemet mond, akkor nekem végem.

- Én, szeretlek, és nem csak ˝barátság extrákkal˝-nak érzem. Te, hogyan érzel? – szemembe nézett miközben ezt mondta. Őszintének éreztem, ezért éreztem, hogy nekem is annak kell lennem.

- Ugyan így… - halvány mosoly ült ki arcomra.

- És mit kell elmondanod nekem? Miről beszéltetek Gina-val? – kérdezte lágy hanggal.

- 3 hete késik a menzeszem. – suttogtam, teljesen meglepődött.

- Ez azt jelenti, hogy… - a hasamra mutatott, de a szemembe nézett.

- Tesztet még nem csináltam. – lehajtottam a fejem.

- Van nálad? – érdeklődött.

- Valahol a fürdőszobában biztosan, hiszen, mikor pakoltam otthon a neszeszeres táskámat is eltettem, abban pedig volt. – felnéztem rá.

- Akkor mire várunk? – mosolygott, majd felállt az ágyról, s az ölébe vett. – Engedje meg hölgyem, hogy elvigyem a fürdőszobába. – mosolygott, majd az említett helyiségbe vitt, ott pedig letett. Benyúltam a kis neszeszeres táskámért majd kutatni kezdtem benne. Izgatottan vettem elő egy tesztet és a mosdóba mentem, ahol kis idegességgel kísérve megcsináltam azt. A kis tesztcsíkot úgy fordítottam, hogy, mikor kimutatja, az eredményt véletlenül se lássam meg. Vártam 15 percet majd kézmosás után a teszttel a kezemben kimentem Yeol-hoz. Izgatottan járkált fel, s alá a lakásban.

- Yeol… - halkan mondtam, de meghallotta, és elém lépett.

- Mi az eredmény? – kérdezte rettentően kíváncsian.

- Nem tudom. Nézzük meg együtt. Arra vártam ennyi ideig, hogy biztos legyen az eredmény. – motyogtam.

- Akkor nézzük. – mosolygott. Én vegyes érzelmekkel emeltem fel a tesztcsíkot, s megfordítottam a tesztcsíkot. Mind a ketten máshogyan reagáltunk, egyikünk csalódott volt, míg másikunk örült…

Guk Pov.:

Kezdem megszokni azt, hogy Mina nincs velünk, bár az tény és való, hogy több időt töltök az ő szobájában, mint a sajátomban. Minden nap legalább SMS-ben beszélünk, de hétvégenként Skype-on keresztül nagyon sokat. Általában ott számol be részletesen a hét történéseiről, általában az szokott lenni, hogy sír egy kicsit, amiért a munkatársai kiközösítik őket, megvigasztalom, majd én is elmesélem, hogy mi történt a héten velünk. Mire a sztorim végére érek, addigra mind a ketten boldogok vagyunk. Néha Sehun és Jungkook is becsatlakoznak, a sztorizásba és mind a hárman elmeséljük, a saját szemszögünkből meséljük. Hugi ekkor csak kuncogni szokott, mert mindegyikünk úgy meséli a dolgokat, hogy magát állítja be ˝hősnek˝.
Egyetlen probléma van, hogy ma még nem hívott, nem írt, és nem jelentkezett.

- Sehun, neked írt már húgi? – kezemben a telefonnal kérdeztem.

- Nem. Majd estig még van idő. – nyugtatni próbált, de nem igazán sikerült neki.

- Kook! Neked Mina írt? – kiabáltam, hogy a szobájában is hallja.

- Nem! – kiabált vissza Kook.

- Valami baj van. Érzem. – bemeséltem magamnak mindent, hogy miért nem keres. Minden végigfutott az agyamon.

- Ne idegeskedj. Úgyis keresni fog. – bíztatóan mosolygott Sehun.

- Reménykedek benne. – motyogtam és leültem mellé a kanapéra. A telefont a kis dohányzó asztalra tettem, majd azt figyeltem. Nem figyeltem másra csak a telefonra. Már vagy 1 órája néztem mikor megrezzent. SMS-em érkezett, Mina-tól. Mikor elolvastam a nevét, megkönnyebbültem. Már csak az üzenetet kellett elolvasnom, ami így szólt:

„Szia, Bátyó!
Ne haragudj, hogy csak most írok, csak közbe jött valami, és annak a valaminek a végére kellett járnunk…”

Nem tudom mi volt az a valami, de nagy kő esett le a szívemről.

33. Fejezet Randi / Az első munkanap

Guk Pov.:

- Húgi szobájában arra várni, hogy ő bármely pillanatban beléphet az ajtón, majd felfogni azt, hogy őt bizonytalan ideig nem láthatom, nem vigyázhatok rá, nem tudom megvigasztalni, ha történik vele valami. Ezt nagyon nehéz felfogni. Mikor felszállt arra a repülőgépre bennem egy világ dőlt össze. Nem tudok mit tenni, mindent, amit eddig tettem érte tettem, mikor nyomoztam utána a laptopján azt is csupán az ö védelme érdekében tettem. Nem akarom, hogy baja essen és az én véleményem szerint egy bátyának ez a dolga.

A szobájában feküdtem, mikor kinyílt az ajtó és egy döbbent szempárral találtam szembe magam, ki másé lehetett volna, mint Sehun-é.

- Hát te? – kérdezte ugyan olyan döbbent hangnemmel.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – felültem, hogy rá tudjak nézni. – Mit szeretnél itt?

- Beköltözök ide Yoon-nal. – magabiztosan mondta ki a mondatot, mire a szemöldököm megemelkedett.

- Bocsi, nem hallottam jól. Elismételnéd? – egy esélyt adtam neki, hogy kijavítsa magát.

- Mivel ez a szoba nagyobb, mint az enyém, ezért itt Yoon-nal itt elférnénk, és… - nem hallgattam tovább őt.

- Nem. – határozottan mondtam ki ezt az egyetlen szót.

- Miért? – értetlenül kérdezte.

- Mert ez nem a te szobád, nem is Yoona szobája, hanem Mina szobája. Örülnék neki, ha tiszteletben tartanád. – nyugodtan mondtam ki akármennyire is idegesített ez a dolog.

- De Mina nincs is itthon. – jelentette ki. Erre a mondatra már az én pumpám is felment az egekbe.

- Jó, akkor elmondom másképp. Ez a szoba szabad marad, ide nem költözik senki! Ha költözni akarsz ott a vendégszoba! Ez a szoba szabad marad! Remélem eléggé világosan elmagyaráztam. – morogtam, majd felálltam és elé sétáltam.

- Nekem ez a szoba kell. – minden egyes szót egyenként kihangsúlyozott.

- Ha nem tetszik, akkor Yoona haza is mehet. Végül is ez az én házam, és az lakik itt, akit én mondok. – morogtam.

- Legyél boldog ebben a szobában. – motyogott majd kiment és becsapta az ajtót.

„Hogy gondolja? Elmegy a húga és már másnap elfoglalja a szobáját? Hol él? Álljon már meg a menet!”

Nem gondolkoztam tovább, mert csak felidegesítettem volna magam jobban. Szóval csak visszafeküdtem az ágyba és csak néztem az üres szobát.

Sehun Pov.:

Dühösen léptem be a szobámba, miután összevesztem a bátyámmal. Azonban mikor megláttam Yoon-t, kicsit megnyugodtam, s befeküdtem mellé.

- Na, mi történt? – kérdezte mosolyogva.

- Nem kapjuk meg a szobáját. – morogtam.

- Miért? – meglepődött.

- Mert, hogy az a húgom szobája, amikor itthon sincs. Mindig Mina mellett áll ki. Mintha ő lenne az atya úr isten. – morogtam.

- A bátyádnak igaza van. Hiszen Mina azt, ami ott van magának kereste meg. Nem lenne jó, ha elvennénk tőle azt az egyetlen helyet, ahova bármikor haza jöhet. Mert azt nem mondta, hogy mikor jön haza. – rám mosolygott, de nem nyugtatott meg.

- Mielőtt hazajön, úgyis szól. Akkor meg ki lehetne költözni onnan. – motyogtam teljesen kedvtelenül.

- Sehun… Ne legyél már ennyire makacs! – rám szólt.

- Köszönöm, hogy te is kiállsz mellettem. Igazán jól esik. – morogtam, majd felálltam az ágyamról, felvettem a cipőmet, a kabátomat és elmentem sétálni durcásan.

Hee Pov.:

Már délután 5 órakor elkezdtem készülődni, hogy tökéletes legyek, mikorra indulni kell. Nagyon izgultam, hogy nehogy mondjak valamit, amit ő sértésnek vehet, esetleg félre érti, és nem úgy gondolja, ahogy én. Nekem ezek voltak akkor a legnagyobb félelmeim. Mivel kicsit hideg van kinn, mivel már ősz van ezért kicsit melegebb ruházatot választottam. Nem akartam fel-, vagy megfázni. A meleg öltözékből nem hiányozhatott a dzseki és a sál, bevallom, hogy nagyon fázós típus vagyok, és hajlamos vagyok megfázni akár a legmelegebb nyári napon is (gőzöm nincs, hogy hogyan).
Zuhanyzás után, megszárítkoztam és felvettem a ruháimat, fogat mostam, majd egy natúr sminkkel dobtam fel a bőrömet. Miután ezzel is elkészültem, bementem a szobámba és kiválasztottam a sálamat, majd a dzsekimet is, ami illik a többi ruhámhoz. Mikorra végeztem mindennel addigra már indulnom is kellett. A kiegészítő válogatásával nagyon elhúztam az időt.

Mivel a cipőmet nem igazán volt időm felvenni, ezért, miután kimentem a házból, leültem a lépcsőre és magamra kaptam azokat is, majd egy kis edzés kiegészítésnek gondolván, futni kezdtem. Okosan, egy magas sarkú bokacsizmában, mit ne mondjak… én megoldom, ügyes voltam és nem, estem el. A park előtt, lelassítottam, hogy ne lihegjek, mint egy kutya. Légzésemet helyreállítottam, majd bementem a parkba, abban a pillanatban nem gondoltam, hogy bárki megláthat minket. Mikor megláttam Daehyun-t, mellé sétáltam.

- Szia Dae! – rá mosolyogtam.

- Szia Hee! – ugyan ezt tette. – Sétálunk? – kérdezte, de a válaszom csupán egy bólintás volt, persze mosolyogva. – Mennyire leptelek meg?  - kérdezte séta közben.

- Őszintén… Én azt hittem, hogy többet nem fogsz keresni, valamiért ezt éreztem. – ránéztem.

- De ez nem így lett. – mosolyogta.

- Aminek nagyon örülök. – mosolyogtam, mikor a kis tónál lévő hídra felértünk, de ott megállt, és utána én is. Mosolyogva dőlt a korlátnak, és csak engem nézett.

- Annak meg én örülök, hogy igent mondtál. – mosolygott. Én is csak mosolyogtam, nem tudtam mit válaszolni, egyszerűen csak… röviden: Elvette az eszem, azt sem tudtam, hogy lány vagyok vagy fiú. Mikor észhez tértem, addigra már hajolt felém és megcsókolt. A szemeim automatikusan lecsukódtak, és viszonoztam a tevékenységét. A csókunkat egy ismerős fiú hangja zavarta meg, aki nem volt más, mint a bátyám.

- Hee! – kiabálta YoonGi. Ekkor Daehyun-nal elszakadtunk egymás ajkától és a bátyámra néztünk.

- Mi van?! – türelmetlenül kérdeztem.

- Semmi. Csak nem tudtam eldönteni, hogy te vagy e, vagy sem. – mosolyogva intett majd tovább ment.

- Persze, hogy most jön erre… Soha nem jött még erre haza kosárlabdáról. – motyogtam bocsánatkérően.

- Nyugi… - mosolyogva hajolt vissza az ajkaimra, s folytatta, amit félbeszakított.

Mina Pov.:

Az ébredés már nehezen ment, ChanYeol pontosan 7-szer jött be a szobámba felébreszteni miután kikapcsoltam a telefonom ébresztőjét. Most először az ébredésem lehetetlennek tűnt. Mindaddig amíg…

- Ha nem kelsz fel, akkor olyat teszek, amit te sem és én sem szeretnénk. – fenyegető hanggal jött be a szobámba.

- Nem mered megtenni. – nem tudtam, hogy mit tervez, de nem is nagyon érdekelt.

- Fogadunk? – kérdezte, éreztem, hogy vigyorog, de nem foglalkoztam vele.

- Fogadjunk… - motyogtam, majd csak az ajtóm csukódását hallottam. Mosolyogva hunytam vissza a szemem. Nem foglalkoztam semmivel, csak megpróbáltam visszaaludni, de hirtelen jéghideg víz zúdult rám fentről.

- Basszus! Yeol! – kipattantak a szemeim és felültem.

- Én megmondtam, hogy te se és én sem akarjuk. De nem hittél nekem. – mosolygott, éreztem, hogy a pizsamám anyaga hozzám tapad. Yeol tekintete a szememről, lejjebb vándorolt, mire csak annyit reagáltam, hogy hozzávágtam a párnámat.

- Remélem összevizezett. – motyogtam, majd a következő pillanatban annyit vettem észre, hogy felém tornyosul. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, megijedtem vagy nem tudom.

- Szerintem kezd el készülődni, mielőtt elkésünk, a zuhanyzásodat megspóroltam. – mosolygott, majd egy puszit nyomott ajkaimra és elmászott felőlem. – Siess… - utasított, majd ki is ment. Elkezdtem öltözni, hogy ne késsünk el, ezért 10 perc alatt készen is voltam.

- Mindig rád kell várni? – mosolyogtam.

- Kikászálódtál végre az ágyadból? – rám nézett miközben vette a cipőjét. A hangszíne egy kicsit flegmább volt a kelleténél.

- A hallban várlak… - motyogtam megsértődve, majd megfordultam, és elindultam az ajtó felé.

- Mina! – utánam szólt, de nem álltam meg, ezért utánam jött s a kezemtől fogva maga felé fordított.

- Miért beszélsz így velem? Mintha egész nap mást sem tennék, mint feküdnék, vagy csak lustálkodnék. Szerintem összekeversz magaddal. Egyszer kelek fel nehezen már akkor meg vagyok pecsételve? – még tudtam volna mondani a magamét, de nem akartam megbántani.

- Menjünk. – motyogott, majd elengedett és előre ment, én pedig utána. Lenn a hotel előtt beszálltunk egy taxiba, és a kávézóhoz vitettük magunkat. Az út alatt egyetlen szót sem szóltunk, biztos vagyok benne, hogy berágott rám, de nehogy már azt higgye, hogy úgy beszél velem, ahogyan akar, mert ez nem igaz.
Mikor megérkeztünk a kávézóhoz, kiszálltunk az autóból és bementünk. A dolgozók döbbent szempárjai fogadtak minket.

- Josh! Van kutyánk?! Bejött két vendég, akik éhesnek tűnnek!  – kiabált hátra egy pincér, persze gúnyosan.

- Felmondok… - mondtam Yeol-nak. Nem izgultam, mivel a többi pincér és pincérnő nem beszéli a koreai nyelvet.

- Tartsátok meg magatoknak a kutyáitokat. Nem enni jöttünk, hanem dolgozni. Ha ti így viselkedtek velünk, akkor mi is így fogunk viselkedni veletek. – állt ki mellettünk Yeol.

- Ti jöttetek Mary és Dave helyett? Oh, milyen helyre küldték őket… Szerencse, hogy itthon hagyták a háziállataikat. – mondta egy másik, majd megérkezett a főnökünk is.

- Mindenki jelen van? – kérdezte a főnök úr.

- Josh hátul van és süti a kutyákat… - kacagta az előbbi.

- Emily! Neked meg a csigát fogja, ha nem állítod le magad. – fegyelmezte, majd felénk fordult – Üdvözöllek benneteket a Coffee Latte-ban. Az öltözőket arra találjátok. - hátra mutatott.

- Köszönjük. – mosolyogtunk.

- Mindenki kezdjen el dolgozni. Ha meghallom, hogy valaki lenézi, a másikat azt kirúgom. Remélem világos volt mindenki számára. – fegyelmet teremtett, majd én és Yeol elmentünk öltözni. Miután kimentünk az öltözőkből, senki sem nézett ránk, nem szólt hozzánk, csak néha lehetett hallani, hogy kutyát kínálnak nekünk suttogva. Ez estig így ment. Az ebédszünetünkben is, amit ettünk, húsos volt, s az egyik munkatársunk hangosabban megkérdezte, hogy ´Kutya vagy macska?´ nem mondhattam ki a véleményem. El is ment az étvágyam és inkább befejeztem, majd vissza is álltam dolgozni. Hiányzik az a légkör, ami otthon volt. A családi hangulat, a nevetések, a bulizások, a boldogság és az egyenrangúság. Nos, ez egy évre feledésbe merül. Alig vártam, hogy levegyem az egyenruhát és visszamehessek a hotelbe. Bármit megadtam volna, azért hogy összepakolhassak és mehessek haza. Azt hittem sokkal bulisabb lesz itt dolgozni, de sajnos csalódnom kellett.
Amint az óra 9-et ütött elmentünk öltözni, betettem mindenemet a szekrényembe és kimentem. Láttam, hogy Yeol már vár, nem gondolkoztam csak odamentem hozzá és átöleltem, amit ő viszonzott.

- Haza akarok menni… - suttogtam.

- Kibírod… Hamar elmegy ez az egy év. Itt leszek veled és ketten túléljük. – mosolyogva mondta miközben a hátamat simogatta. Válaszul csupán csak bólintottam.

- Menjünk a hotelba. – motyogtam, majd elengedett, és megfogta a kezem.

- Menjünk. – mosolygott, nem kellett kétszer kérnie. Azonnal elindultam, kinn a taxi már várt, szóval beültünk és visszamentünk a hotelbe.
Fenn a lakosztályban, bevonultam a szobámba és bedőltem az ágyamba. Nem kellemes meglepetésként fogadott az, hogy az még mindig vizes.

- YEOL! – hirtelen kiáltottam fel miután megéreztem a vizet, s kiugrottam az ágyból.

- Mondjad. – mosolyogva jött be.

- Az ágyam még mindig vizes a reggeli akciód miatt. – mutattam az ágyra.

- Ennél nagyobb problémád ne legyen az életben… - kuncogott majd felemelt és átvitt a szobájába, ahol letett az ágya egyik felére. – Itt alszol, amíg meg nem szárad. – mosolygott.

- Köszönöm… - megilletődtem mikor felemelt. Nem tudok rá haragudni.

32. Fejezet A meglepetés

Hee Pov.:

Kora reggel, talán még a fejem sem állt a nyakamon, vagy mégis. Nem tudtam, hogy miben fáradtam el ennyire, a vacsorában vagy a bátyámban való csalódásban. Az éjjel nem volt a legkellemesebb, mivel egészen reggelig Jimin r*#@ncának a nyögéseit kellett hallgatnom. El sem tudtam hinni, hogy mennyi ideig bírják, de rá kellett jönnöm, hogy ez a műsor több órás lesz. Hajnali 1 órakor sikerült elaludnom, majd reggel 6 órakor fel is ébredtem a telefonom ébresztőjére. Elárulom az igazat, egy zombi sokkal jobban nézett ki, mint én.  Miután kikászálódtam az ágyból, szedtem magamnak össze valami pólót, fehérneműt, és egy farmert, majd elmentem zuhanyozni. Mivel Jimin nem ébredt még fel és feltételezem, hogy a nője még nála van, ezért nem nyitottam be hozzá tusolás után. Helyette inkább kisminkeltem magam, hogy valahogy azért ki is nézzek, ne úgy, mint egy hulla. Miután ezzel is végeztem, lementem a földszintre, ahol Tae és Suga már a reggeliket készítette. Ők is észrevették, hogy valami nincs teljesen rendben.

- Nagyon nyúzottnak nézel ki. Mi történt? – érdeklődött Suga.

- Van egy idióta öcsétek… - morogtam.

- Bővebben? – mosolygott rám Tae.

- Hazahozott valami r*#@ncot, és egész éjjel annak a nyögését kellett hallgatnom. – motyogtam.

- Gratulálok neki. – motyogta Suga majd a két említett is megjelent.

- Jó reggelt. – mosolygott Jimin, ahogy a mellette álló lány is.

- Nekem el is ment az étvágyam. Suliban találkozunk. Motorral megyek. – morogtam miközben felvettem a cipőmet.

- Mi is nem sokára megyünk, aztán Jimin meg elmegy, ahogy akar. – morogta Tae. Én már csak halványan mosolyogtam, majd kimentem a garázsba a motoromhoz, felvettem a sisakomat és felültem a motorra. Beindítottam, majd el is hajtottam otthonról. Hamar az iskolába értem, ugyanis motorral nem igazán szeretem betartani a szabályokat, eddig még bajom sem lett belőle, tehát miért ne?  Mikor az iskola parkolójában megálltam, elgondolkoztam azon, hogy vajon csak én vagyok ennyire begyöpösödve vagy tényleg normális, amit a bátyám tesz. Ezután leszálltam a motorról és elindultam az iskola aulája felé, de nem jutottam sokáig, mert valaki nekem jött hátulról és elestem, ahogyan az illető is mellém. A kezemre estem, ami megfájdult.

- Ember, nézz már a lábad elé! – nyöszörögtem a fájdalomtól, majd a mellettem fekvő srácra néztem, ő pedig rám. Mind a ketten elképedtünk, amikor felismertük egymást. – D-Daehyun? – szemeim tágra nyíltak.

- Hee… - mosolygott, felállt, s azután nekem is segített felállni. – Jól vagy?

- Köszönöm. – kuncogtam zavaromban – Jól, de, hogy kerülsz ide?

- Új diák vagyok. – mosolyogta – A 12/a osztályba kerültem. – mosolya nem fagyott le.

- Oda jár a bátyám… YoonGi… De csak Suga-nak hívjuk. Himchan-nal és Jungkook-kal vigyázz. – tanácsoltam neki.

- Köszönöm a figyelmeztetést. – mosolygott – Bemegyünk? Hűvös van… - kuncogott majd elindultunk befelé. A kezem fájása csillapodott, nem is törődtem vele. Miközben megmutattam neki a termét nagyon sokat beszélgettünk, úgy érzem, hogy ebben a fiúban valami nagyon megfogott. Nem csak a kinézete, de a belsője is. Nagyon pozitív személyiség, szereti az állatokat, türelmes és még sok más. Nagyon meg szeretném ismerni még jobban. A beszélgetésünk után becsengettek, elment az idő, pedig 2 pernek sem tűnt. Gyorsan a termembe futottam és bevágódtam a padba, majd előpakoltam történelemre, s hamarosan el is kezdődött az óra. Baek beteg lett ezért egész nap egy szót sem szóltam senkihez, már én is gondolkoztam azon, hogy valahonnan összeszedek valami bacit. De ez nem sikerült.

Mina Pov.:

Egyedül ébredtem, amit furcsálltam. Úgy emlékeztem, hogy, amikor elaludtam Yeol mellettem volt. Kipihenten ébredtem, majd miután kikeltem az ágyból elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás után egy kis natúr sminket dobtam fel magamnak, s kimentem a fürdőből. Fura csend volt, mintha Yeol itt sem lenne, ezért körbe néztem a lakásban. Tényleg nem volt sehol. Kicsit féltem, hogy hova tűnt, ezért megpróbáltam felhívni telefonon, de az a szobájában csengett. Egyre idegesebb voltam, mikor kinyílt a bejárati ajtó. Egyszerre ijedtem-, és nyugodtam meg, az előszobába mentem ahol megláttam Yeol-t.

- Jó reggelt. – mosolygott, viszonoztam volna a mosolyt, de valahogy nem volt hozzá kedvem.

- Megijesztettél! – óvatosan mellkason csaptam.

- Azt hittem aludni fogsz még egy ideig. – mosolygott.

- Nem… De legalább ha elmész, akkor egy cetlit hagyj itt, hogy ne keresselek, nehogy azt higgyem, hogy elraboltak… - egyből a legrosszabbakra gondoltam, egyszerűen nem szeretnék egyedül maradni egy idegen városban.

- És ha elraboltak volna? – kuncogott rám nézve.

- Rohadt vicces. – morogtam, majd megfordultam, hogy bemenjek a szobámba, de elkapta a csuklómat és maga felé fordított.

- A meglepetésedet intéztem el. Ne akadj ki… Itt vagyok, nem raboltak el. – mondta immár komolyabb hangnemmel, mire csak bólintottam, majd elengedte a csuklómat. – Szeretnél reggelizni?

- Nem szoktam reggelizni. – motyogtam.

- Akkor vedd a cipőd. – mosolyogta, majd elém tette a magas sarkú bokacsizmám – Csak azért, hogy ne nézzenek valami erdei manónak. – kuncogott, bevallom, hogy hiába a magasságomat szekálta, vicces volt, ezért én vele kuncogtam.

- Köszönöm kobold. – kacagtam el magam miközben felvettem a cipőm. – Mehetünk. – mosolyogtam majd megfogta a kezem és elindultunk kifelé a lakosztályból, de az ajtó előtt megállt. Értetlenül néztem rá.

- Így meg fogsz fagyni, szóval… - a kezembe adta a kabátomat, amit fel is vettem. – Így már jobb is. Mehetünk. – mosolygott és elmentünk a hotelből. Mosolyogva húzott maga után, valami nekem nagyon furcsa. Mit akarhat? Csak értetlenül nézve mentem utána, míg egy piercingesnél meg nem állt. kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Miért jöttünk ide? – kérdeztem teljesen meglepődve.

- Láttam, hogy tegnap nagyon nézegetted a piercingeseket, ezért kapsz egyet. – mosolyogta.

- De… Én… - teljesen elképedtem, majd bement és maga után húzott engem is.

- Jó reggelt. – szólalt meg angolul, majd utána én is ugyan ezt mondtam.

- Sziasztok. – mosolygott a piercinges. – Ő lenne az, akinek lesz a piercing? – kérdezte.

- Igen, Ő. – mosolygott Yeol.

- Csak akkor, ha te is lövetsz… - Yeol-ra néztem.

- Persze, én is lövetek. – mosolygott rám. De gyanús volt az, hogy koreaiul mondta.

- Akkor, ülj bele a székbe és akkor mehet is. – mosolyogta a piercinges, majd engedelmeskedtem és beültem a székbe. A következő pillanatban, Yeol megfogta a kezem, hogy ne izguljak. – És hova szeretnél? – rám nézett.

- Köldök. – mondtam kicsit félve. A piercinges csak mosollyal jelezte, hogy tudomásul vette, majd lejegelte az említett területet. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy vége legyen. Az a tudat, hogy utánam Yeol jön, megnyugtatott. Ezután körülbelül egy pillanattal, minimális fájást éreztem a lejegelt területen. Nem fájt különösebben csak megijedtem ezért rászorítottam Yeol kezére, amin ő csak mosolygott. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy egy szép kis ékszer díszit. Kiszálltam a székből mosolyogva. – Köszönöm. – mosolyogtam, a piercingesre és Yeol-ra, majd a tükörhöz álltam ahol megnéztem magam, és az új ékszeremet. Készítettem magamról egy fényképet, s a tükörből megláttam, hogy Yeol lövetés helyett fizet.

„Hazudott!”

Az első gondolatom ez a kis szó volt. Megfordultam, felvettem a kabátomat és Yeol mellé álltam, mintha semmi nem történt volna. Miután kifizette a piercingest, mosolyogva elmentünk, de amint kiléptünk az ajtón, az én arcomról lefagyott a mosoly.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Hazudtál… - motyogtam.

- Nem tudtam mást tenni. Ha azt mondom, hogy nem akkor nem csináltatod meg. – magyarázta.

- Ha megmondtad volna, hogy te nem szeretnél azt is elfogadtam volna. Nem kellett volna hazudnod. – igazából nem az zavart, hogy nem lövetett magának, hanem, hogy azt mondta, hogy ő is fog.

- Jó, nem kellett volna… Ne haragudj… - elém állt és a szemembe nézett, miközben az állam alatt volt a keze és megtámasztotta a fejem, hogy rá nézzek. Igazából nem tudtam, hogy mit csináljak, hálátlannak nem akartam tűnni, de ne higgye azt, hogy ennyire vaj szívem van.

- Nem szoktam senkire haragudni. – motyogtam, majd elvettem az állam alól a kezét – Szerintem menjünk a hotelbe. – sóhajtottam.

- Jól van. – megfogta a kezem és visszamentünk a hotelba, az úton egy szót sem szóltam hozzá. A lakosztályba érve levettem a cipőm és a kabátom majd a szobámba mentem, ahol elküldtem Hee-nek a képet, amit nem rég készítettem, ezzel a mondattal:

„Yeol meglepetése. Milyen? Nagyon rég vágytam már erre. :D”

Elküldtem, majd letettem a telefonom, s ezzel egyidőben Yeol belépett a szobámba.

- Zavarok? – kérdezte.

- Nem. Gyere. – felültem és rá néztem, miközben leült az ágyamra.

- Bocsánatot szeretnék kérni. – kiskutya szemeket meresztett rám.

- Ne nézz így… - a szívem meglágyult.

- Hogy nézzek? – mosolyogva csúszott közelebb hozzám.

- Mindegy, csak ne így. – mosolyogtam halványan.

- Ez a nézés jobb? – csábító tekintetét vette elő, mire csak kuncogtam.

- Fogjuk rá. – mosolyogtam, de ekkorra Yeol teljesen megbabonázott a tekintetével.

- Ez jobb lenne? – kérdezte, majd óvatosan hajtolt felém, majd megcsókolt. Meglepetten viszonoztam, de közben elgondolkoztam.

„Teljesen a kisujja köré csavart. De miért?”

Elhúzódtam tőle, mikor egy kép ugrott be, amikor Jimin is ugyan ezt tette.

- Fi-figyelj… Én nem vagyok erre kész. Nekem kell idő. – motyogtam, majd felálltam és az ajtóhoz sétáltam, amit kinyitottam. – Nagyon szépen megkérlek, hogy menj ki és ne haragudj.

- Teljesen megértem. – felállt – Ha kellek, szólj. – mondta, majd kiment. Becsuktam az ajtót és lefeküdtem az ágyamra. Ahol betakaróztam és csak gondolkoztam.

„Holnaptól munka… A testvéreim szörnyen hiányoznak. Hee, Suga és Tae is nagyon hiányzik.”

Hee Pov.:

A napot kibírtam, valahogyan. Nem tudom, hogy miért, de nagyon hosszúnak tűnt. A nap fénypontja az volt, mikor a tanár lefeleltetett, hát nem sikerült valami fényesen. A délutánom üresen állt, ahogyan az estém is, nem volt semmi programom.

„A barátnőm, akivel mindig vásároltam, csavarogtam, elment. A közel jövőben nem hiszem, hogy látom őt személyesen. De azért vigyünk bele egy kis humort. Majd egy robottal az oldalamon fogok menni, vásárolni, amelynek a kijelzőjén Mina van. Aztán majd a próba fülke előtt megállítom, átöltözök, majd kilépek és megmondja a véleményét. Miért is ne? Na, jól van, nálam valami nincs rendben…”

A gondolatom közben több alkalommal is kuncogtam, elmosolyodtam. Mina már most hiányzik, mi lesz velem 1 hónap múlva?
A gondolkozásom után megrezzent a telefonom, meglepődtem, mikor a kijelzőn megjelent Daehyun neve. Egyből a készülékért nyúltam és elolvastam, hogy mit írt.

Természetesen, majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben.

„Szia Hee!
Mi lenne, ha este elmennénk sétálni? Nagyon örülnék, ha ˝igen˝-t mondanál. Ha igen, akkor 19 órakor a parkban? :)”

Hírtelen azt sem tudtam, hogy mi a nevem, de lehet, hogy még azt se, hogy én most fiú vagy lány vagyok. Aztán rájöttem, hogy válaszolni kellene.

„Szia Dae!
Nagyon örülök, hogy elhívtál. Természetesen elmegyek. Az este 7 óra is tökéletes, a parkban találkozunk. :)”

Repestem az örömtől, vártam az estét, tehát az idő meg lassabban telt. Remélem minden jó lesz!

31. Fejezet Londonban

Mina Pov.:

Mikor a gép leszállt mind a ketten felébredtünk, majd nyújtózkodtunk és a cuccainkkal együtt leszálltunk a gépről immáron Londonban.

- Amúgy, tudod, hogy hova kell mennünk? - kérdeztem miközben átmentünk az ellenőrző kapukon.

- Nem. - a hangja nyugodt volt.

- Mi? - ijedtem meg.

- Nyugalom! De tudom… - kuncogott.

- Akkor jól van. - elmosolyodtam majd elindultunk a kijárat felé.

- Szálljunk taxiba. - mosolygott miközben kiléptünk az üvegajtón, és egy taxi állt meg előttünk.

- Boszorkány. - kuncogtam.

- Hogy mi? - kacagott.

- Kobold… - kacagtam.

- Ülj be. Ezt majd a hotelban megbeszéljük. - kuncogott, sunyi mosollyal majd beszálltunk a járműbe. - A Brown's hotelbe, kérem. - angolul mondta.

- Mennyire vagy perfekt angol nyelvből? - kérdeztem kíváncsian. Mi ketten koreai nyelven beszélgettünk, így kényelmesebb volt.

- Felsőfokú nyelvvizsga. - kuncogott.

- Nekem is… - kuncogtam vele együtt, majd megérkeztünk a hotelhoz. Yeol kifizette a taxi árát majd kiszálltunk a csomagokkal együtt. - Itt már szeretnék én beszélni. - Yeol-ra néztem, miközben bementünk a hotel ajtaján.

- Csak tessék. - mosolygott majd a recepcióhoz mentünk.

- Jó napot! Park ChanYeol és Jeong Mina névre lett foglalva szoba. - angolul mondtam.

- Jó napot. Igen megvan. 1 lakosztály. - mosolyogva válaszolt angol nyelven, majd átnyújtotta a kulcsot.

- Köszönjük. - mosolyogtuk egyszerre majd felmentünk a 97-es szobába, vagyis inkább lakosztály volt, mint szoba. Beléptünk és a luxuscikkek hadaival álltunk szemben. Őszintén szólva meg ijedtem.

- Ez a miénk? - meglepetten kérdeztem.

- Igen. Apu nem szeretné, ha hiányt szenvednénk bármiben is. Minden számlát ő áll. - mosolygott.

- Aki megteheti… - suttogtam mikor puszikat éreztem a nyakamon.

- Hiszen van, 3 kávézója plusz ahol mi dolgozunk. - suttogta.

- El vagy kényeztetve. - kuncogtam.

- Veled mindenkepp. - kuncogott.

- Basszus! Elfelejtettem! - sietve nyúltam a telefonomért.

- Hívd őket, addig elfoglalom az egyik szobát. - mosolyogva ment be az egyikbe. Én pedig abban a pillanatban felhívtam Guk-ot.

„G: Már aggódtam…

Én: Neked is, szia… És ne aggódj… A hotelban vagyunk. Elfelejtettem… Ne haragudjatok… - bűnbánóan mondtam.

G: Semmi baj. A lényeg, hogy jól vagy. Ahm… Hee mondta, hogy neki SMS-t küldj, mert valami Daehyun-nal találkozott. - kuncogott.

Én: Rendben. Akkor neki csak SMS-t írok. De mennem kell, kipakolok és berendezkedek. - mosolyogtam.

G: Szia, hugi. Vigyázz magadra. - mosolygott.

- Szia Bro.” - mosolyogtam majd letettem a telefont. Behúztam a bőröndjeimet a szobámba, majd Hee-nek írtam egy SMS-t:

„Szia! Megérkeztünk Londonba. Jó szórakozást Daehyun-nal. ;)”

Letettem a telefont az ágyamra, s elkezdtem kipakolni. Épp, hogy csak kipakoltam, Yeol benyitott.

- Kopogni? - kuncogva néztem rá.

- Miért mit tennél, hogy ne jöhetnék be? - mosolyogva kérdezte.

- Bármit… Öltözködhetnék is, vagy akármi. - motyogtam - Kipakoltál már?

- Kellene egy kis segítség, mert még nem. - mosolygott.

- Segítek. - kuncogva sóhajtottam, majd felálltam és vele mentem a szobájába. Meglepődve láttam, hogy minden rendben van. - De hát… - motyogva fordultam felé.

- Kobold, mi? - kuncogott.

- Igen. Kobold. - mosolyogtam magabiztosan.

- Miből gondolod? - kuncogva hajolt a nyakamra, amelyet apró puszikkal hintett el.

- Ezért hoztál át? - suttogtam.

- Nem hoztalak… Jöttél te magadtól is… - kuncogott - Hol is tartottunk reggel? - kuncogott, majd megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és viszonoztam, immáron bűntudat mentesen. A derekamra tette a kezét és az ágy felé kezdett el tolni.

„Nem szabad engednem neki! Nem! Most semmilyen esetre sem…”

- Y-Yeol… - éppen eldöntött volna rá, de visszahúzott.

- Baj van? - meglepetten kérdezte.

- É-Én ezt most nem... Ne haragudj... - sóhajtottam.

- Dehogy. Nem haragszom. - mosolygott. - Tulajdonképpen, ebből is látszik rajtad, hogy nem vagy könnyűvérű. - mosolygott. Meglepődve néztem rá. - Nem vagy éhes? Hozassak valamit?

- Ahm... Nem szükséges... - motyogtam, majd éppen a szoba ajtaját nyitottam volna ki, amikor benyitott valaki, ezzel együtt fejbe csapott, majd a földre estem.

- Jézusom! Mina! Jól vagy? - mellém ugrott Yeol.

- Kisasszony! Ne haragudjon. Csupán egy kis ételt hoztam. - bűnbánóan segített fel a földről a szobaszolgálatos férfi.

- Jól vagyok… Köszönöm. - angolul mondtam.

- Akkor az ételt a nappaliban hagyom, uram. - motyogott majd elment.

- Ez írtóra fáj… - nyöszörögtem, mire felemelt és az ágyára tett.

- Egyél, aztán elmegyünk sétálni. - mosolygott, majd behozta az ételt, felültem az ágyon és rá néztem.

- Sétálni? - kérdeztem, majd az ételt meglátván meglepődtem. 2 nagy adag garnéla rák valamilyen szósszal.

- Igen, sétálni. Megnézzük a várost. - mosolygott, majd enni kezdtünk.

- Mit szeretnél megnézni? - kérdeztem halkan.

- Mindent, a Big Ben-t, a London Eye-t... - mosolyogta. - És te?

- Ezt most komolyan kérdezted? - kuncogtam.

- Igen. - mosolygott.

- Én nem tudom, mik vannak itt… Nem a szívem csücske ez a város. - motyogtam.

- Akkor melyik várost szívleled? - érdeklődött.

- Tokyo, Párizs, New York, Róma… - mosolyogtam halványan.

- Értem. - kuncogott.

- Most mi az? - komoly hangnemre váltottam majd ránéztem.

- Semmi… - kuncogott, majd megettük a garnélát.

- El akarsz menni? - kérdeztem.

- Ühüm… - mosolyogta.

- Szia. - kuncogtam mire felkapott és az ajtóhoz vitt.

- Nem egyedül megyek. - kuncogott majd letett a cipőkhöz. - Jössz velem.

- Lökött vagy. - kuncogtam.

- Lehetséges. - mosolygott, majd felvettük a cipőinket és elmentünk a hotelből.

Hee Pov.:

Miután Mina elment a repülővel, egy kávézóba siettem, ahova találkozót beszéltem meg Daehyun-nal. Nagyon izgatott voltam, de egyben nagyon is vártam. Mikor odaértem, Daehyun már várt rám.

- Szia… - mosolyogva ültem le.

- Szia. - mosolygott rám.

- Bocsánat a késésért, csak a reptérre is késve értem oda. - mosolyogva magyarázkodtam.

- Semmi baj. De minek voltál a reptéren? - mosolyogva kérdezett rá.

- A legjobb barátnőmnek Londonba kellett utaznia, és elbúcsúztam tőle. - mosolyogtam, kicsit bánatosan.

- Megbántottalak? Nem állt szándékomban. Ne haragudj. - bocsánatot kért.

- Nem tettél semmit. - mosolyogtam őszintébben, mikor egy pincér elém tett egy csésze kávét.

- Gondoltam ennyivel tartozok. - kuncogta.

- Köszönöm. - mosolyogtam majd belekortyoltam a kávéba - Honnan tudtad, hogy a Latte a kedvencem? - mosolyogva néztem rá.

- Mivel tegnap a fele az ingemen landolt, nem volt nehéz kitalálni. - kuncogta - Nem vagy éhes?

- Nem, köszönöm. - mosolyogtam, majd szépen lassan megittam a kávét.

- Azért együnk valamit. - mosolygott - Ismerek egy nagyon jó éttermet. Neked is tetszene.

- Biztos? - kérdeztem.

- Biztos vagyok benne. - mosolygott majd fizetett a pincérnek és felállt. Én is felálltam, majd felvettem a dzsekimet, és ami után Daehyun elindult utána mentem. - Menjünk taxival. - mosolygott. Engem ez az egész megrémített, mert igazából nem ismertem őt, és kiskoromban mindig azt mondták, hogy ne bízzak idegenekben, de ő más. Ő benne megbízok.

- Menjünk. - bátortalanul mondtam, mire fogott egy taxit, beültünk és egy étteremhez mentünk. Bementünk oda és elfoglaltunk egy asztalt. Az étteremnek romantikus hangulata volt, nagyon szép és díszes falai ezen még dobtak is.

- Mit szeretnél enni? - mosolyogva kérdezte.

- Kimchi szeretnék. - mosolyogva mondtam.

- 2 Kimchit kérünk. - mosolygott a pincérre, aki azonnal elment majd alig 1 perc múlva 2 pohár borral tért vissza.

- Köszönjük. - mosolyogtuk egyszerre. Megiszogattuk a bort, miután megérkezett az étel azt is megeszegettük. E közben sokat megtudtunk a másikról, a múltjáról, és a jövőképéről. Nagyon szimpatikus embernek tűnik Daehyun. Miután mindent megbeszéltünk, és már késő volt, elkísért haza.

- Mi lenne, ha találkoznánk még? - kérdezte mosolyogva.

- Találkozzunk. Holnap délután? A parkban? - kérdeztem.

- Jól van. Akkor ott. - mosolygott, majd az arcomra nyomott egy puszit és eltávozott. Elpirulva léptem be a házba, ahol hangos nyögések csapták meg a fülemet.

- Suga és Tae éjszakás... Jimin most szakított… Mi ez? - motyogva mentem a legfiatalabbik bátyám szobája felé, és a nyögések egyre erősebben hallatszódtak.  Hírtelen indulat irányított, ezért benyitottam. Jimin-t és egy lányt láttam meg, ahogyan éppen akcióznak.

- Hee! Menj ki! - kiabált rám.

- Ne beszélj velem így. - morogtam - Mit művelsz?

- Mina nem bánkódott! Én sem fogok. - morogta majd egy párnát hozzám vágva küldött ki a szobából. Nagy ajtócsapás kíséretével bementem a saját szobámba. Búslakodtam, hogy a bátyám egy k*rván éli ki magát. Soha nem gondoltam, hogy ezt megélem. Ezen gondolkoztam miközben elaludtam.

Mina Pov.:

Pár óra alatt majdnem egész Londont bejártuk Yeol-lal. Engem nem annyira érdekeltek a látnivalók, de egy-egy piercinges előtt elhaladva elállt a lélegzetem. Igen, bevallom, már egy ideje nagyon szeretnék piercinget. Szerintem ezt Yeol is észrevette, ami picit zavarba hozott.

Mikor visszaértünk a hotelbe, Yeol picit furcsán viselkedett.

- Beléd meg mi ütött? - meglepve néztem rá, mikor a telefonjával a szobája felé sietett.

- Holnapra van egy meglepetésem. - mosolyogva fordult vissza.

- Örülök. - közömbös hangnemmel mondtam.

- Egy kis vidámságot kérek. - mosolyogva lépett elém - Csak egy kicsit. - megsimogatta az arcom.

- Furcsa voltál. - szemeibe néztem.

- Ne haragudj rám. - mosolyogva nyomott egy puszit az ajkaimra, amit mosollyal fogadtam.

- Rád nem tudok. - kicsúszott a számon, majd elvörösödtem.

- Én sem tudok, ám rád. - mosolygott - Hol alszol, és hogyan? - nem értettem a kérdését.

- A szobámban. - értetlenül néztem rá.

- És kivel? - kuncogva kérdezte.

- Hát azon gondolkoztam, hogy mindjárt áthívom a szomszédokat és velük. - kuncogtam.

- Aludjak veled? - nyakamba puszilt, mire halkan sóhajtottam.

- Yeol... Mit szeretnél? - suttogtam.

- Téged. - két puszi közt válaszolt, mire zavarba jöttem, és elpirultam.

- E-engem? - meglepődve kérdeztem vissza, mire az ölébe vett és a szobámba vitt, ahol lefektetett az ágyra.

- Jól hallottad… - mosolyogva puszilgatta a nyakam tovább.

- Nem… Ne… Könnyű nőcskének fogsz hinni, akit akkor kapsz, meg amikor csak akarsz. Ez nem így van… - suttogtam, majd eltoltam magamtól.

- Legalább had aludjak veled, kérlek… - kiskutya szemeket meresztett rám.

- Jó… Úgyis ez egy francia ágy… - halványan mosolyogtam.

- Reggel majd megfürdünk. Most aludjunk… Gondolom te is álmos vagy. - mosolyogva lefeküdt mellém, majd betakarta magát és engem is.

- Jól gondolod. - mosolyogva fordítottam neki hátat, majd két kart éreztem meg a derekamon, amik Yeol-hoz közelebb húztak és átöleltek.

- Jó éjszakát, Mina Dongsaeng… - hallottam a hangján a mosolyt.

- Jó éjszakát, Yeol Oppa… - mosolyogva hunytam le a szemeim. Mivel az úton nem tudtam magam kipihenni kellően, ráadásul még Londont is körbejártuk, ezért nagyon hamar elaludtam. Yeol karjai közt pedig biztonságban éreztem magam.